- Dőlésérzékelők
- Bevezetés és történeti áttekintés
Bevezetés és történeti áttekintés
A kapcsolótól az érzékelőig
A dőlésérzékelők technológiája az évek során az egyszerű dőléskapcsolótól a csúcstechnológiájú, teljes mértékben elektronikus érzékelőkig rengeteget fejlődött, és több érzékelőtechnológiát kombinál.
Billenőkapcsolók
Sok évvel ezelőtt ezek a készülékek nem érzékelők, hanem kapcsolók voltak, melyek egy gördülő golyóból és az alatta fekvő vezetőképes lemezből álltak. A kapcsolókat úgy tervezték, hogy a kellő dőlésszög a golyó számára lehetővé tette, hogy külső fizikai erőhatások következtében kimozduljon kiindulási helyzetéből. Ezáltal a golyó elektromos kapcsolatot hozott létre a lemezzel. Az így létrehozott jel használható volt kapcsolási funkcióra vagy jelzésre.
Az ilyen érzékelőket pl. vonatok külső oldalán használták a keresztirányú gyorsulás felismerésére.Amint a kapcsoló kanyarban haladást jelzett, aktiválható volt a nyomkarima kenése.
Folyadékalapú érzékelők
A tiszta dőléskapcsolók mellett egyre gyakrabban használták a folyadékalapú érzékelőket is. Ez a technológia érdemelte ki először a „dőlésérzékelő” nevet.
balra nyugalmi helyzetben, jobbra kitérítve
- közös elektróda
- jobb és bal elektróda (+/-)
- vezetőképes folyadék
- eredő dőlésszög
- közös csatlakozók
A folyadékalapú dőlésérzékelők rezisztív vagy kapacitív folyadékot tartalmaztak egy tömített érintkezőkamrában. Ha a kapszula a végén megbillen, a folyadék az egyik vagy a másik oldalra folyik, és ezáltal megváltozik egy belső áramkör ellenállása vagy kapacitása. Ezzel például közvetlenül felügyelhető az áramkör kimenete. Az ezáltal erősíthető vagy más kimeneti formátumokra alakítható lehet. Amíg ezek az érzékelők számos alkalmazásban pontos és megbízható adatokat szolgáltattak, több gyengeségük is jelentkezett: lassú reakció, rezgésre való érzékenység és erősen korlátozott élettartam.